Pénzes Erzsébet
Pénzes Erzsébet, a kerékpáros turizmus, a szabadidős kerékpározás terjedését segítő Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség elnöke. És Pénzes Erzsébet, a terepbiciklizés szerelmese, aki a turizmus.com-nak tavaly adott interjújában elárulta, hogy első kerékpárjára még malacperselyben gyűjtötte a pénzt, mígnem 9-10 évesen meglett az első Csepel Camping biciklije. Ha nem bringán ül, akkor gyalogol, fut, túrázik, hiszen állítja, a mozgás kapcsolja ki igazán, és szabadítja fel testét-lelkét egyaránt.
A MAKETUSZ 2017 óta nyújt szakmai támogatást a kerékpáros infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztéséhez. A szövetség tagjai – egyébként aktív kerékpározók – céljaik eléréséhez olyan kerékpározáshoz kapcsolódó projekteket valósítanak meg, amelyek az élményszerzéssel, szórakozással és közösségformálással karöltve szerettetik meg a résztvevőkkel a biciklizést.
Népszerű programjaik közül is kimagaslik az iskolásoknak megszervezett, egyhetes kerékpáros vándortábor. Itt senkire nem kell rászólni, hogy ne nyomkodja a telefonját, senki nem válogatós, mindezek helyett a gyerekek elkezdik megbecsülni a pihenéssel töltött perceket, figyelnek a környezetükre és egymásra.
A Ring sorozat szervezett túrák már azoknak valók, akik egy többórás bringázáson is megmérettetnék magukat. Akár gyorsan tekerve és versenyezve, akár lassabban, nézelődve, a túrák mindegyike látványos, biztonságos és élvezhető.
A Tekerj a zöldbe! program egyrészt azoknak szól, akik közösségben szeretnének bringatúrázni, másrészt azoknak, akik a kerékpártúra-szervezési tehetségüket, ambíciójukat szeretnék kipróbálni, kamatoztatni. Évente több mint 300 kis túrát szerveznek a program keretében, a szövetség kitűzött célja pedig az évi 8 000 résztvevő elérése.
Fenti programjaik mellett országos kerékpárosbarát szolgáltatói hálózatot működtetnek, túraútvonalakat terveznek, osztálykirándulásokat szerveznek, és részt vesznek az EuroVelo hálózat működtetésében is.
Pénzes Erzsébet Legyen a bringázás (majdnem) mindenkié – a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szakmai műhelyének bemutatása címmel foglalja össze tapasztalatait és mutat mindannyiunk számára felhasználható jó gyakorlatokat.
Kedves Bringások, tekerjetek ki a Sepsi Arénába és mindenképpen hallgassátok meg őt!